Ismét útra kelnek az Africa Twinek

A Honda Motor Europe örömmel jelenti be, hogy a 2017-ben kitalált Adventure Roads túrasorozat roppant kedvező fogadtatásra talált a motorosok körében, így 2019 márciusában útjára indulhat a következő csapat. A legendás japán vállalat munkatársai újfent életre szóló élményt ígérnek, ami nem meglepő, hiszen ezúttal Dél-Afrika legszebb tájain gurulhatnak végig a résztvevők.

Az első Adventure Roads kalandon negyven szerencsés vehetett részt, ők nyolc nap alatt 3500 kilométert motoroztak Africa Twinekkel Oslo és Nordkapp (Európa legészakibb pontja) között. Útjuk az Északi-tenger partjával párhuzamosan kanyargott, így nemcsak a különleges kalandmotor nyújtotta vezetési élményt élvezhették, hanem a csodálatos látványt is (https://www.youtube.com/watch?v=FTJwdhe4Y3c).

Akárcsak az első alkalommal, most is negyvenen vágnak neki a távnak, a motor viszont más lesz, ezúttal ugyanis a 2018-as Africa Twin Adventure Sportsok repítik előre a társaságot.

A 3200 kilométeres túra Durbanból indul és Dél-Afrika keleti partján, többek között Lesothón át visz végig, egészen a csodaszép Cape Townig. A 12 nap során a lehető legváltozatosabb utakon és tájakon át haladhatnak majd a kalandorok, s a világ talán legszebb, legérdekesebb úti céljait ismerhetik meg.

Az Adventure Roads - 2019 természetesen „teljes ellátást” kínál, a szervezők a szállásról, a túravezetésről és a motorok karbantartásáról egyaránt gondoskodnak, a résztvevőknek csak annyi dolga van, hogy kikapcsolódjanak, motorozzanak és élvezzék az utazást. Az már csak hab a tortán, hogy tudásukat is bővíthetik, méghozzá a Honda HRC versenycsapat sztárpilótáinak segítségével.

Ha szeretne többet megtudni az Adventure Roads sorozatról, esetleg regisztrálna az útra, kérjük, keresse fel a www.hondaadventureroads.com címen található honlapot és/vagy töltse le az Adventure Roads Outline névre keresztelt dokumentumot a www.hondanews.eu-ról!

HONDA ADVENTURE ROADS PROGRAM (1.65 MB)